Karanténba zárjuk titkos vágyainkat,
Eltemetjük meg sem született álmainkat.
Negyven napos böjttel áltatjuk magunkat,
Ezzel próbáljuk lemosni magunkról sarunkat.

Megtisztulunk, ezt hisszük rendületlenül,
De már az első kísértésnél nézünk értetlenül.
Minek a küszködés, minek a lemondás,
Vétkeinkkel együtt is jöhet a megváltás.

Egy végig küszködött élet egy pillanat alatt
Lesz semmivé egyetlen rossz döntés miatt,
Életünk bűnei akár egyetlen sóhajtól eloszlanak.

Imádkozunk, s közben néha vétkezünk,
Paradoxon ez, mely végig kíséri életünk.
Valami felé, valami elől, valami után,
Élünk, aztán meghalunk egy szerda délután.