Árpád földje, a legtágabb tér,
Hol a nap nem nyugszik csak kél.
A centrumtól távol, a lélekhez közel,
Aznap este a Földön nem volt jobb hely.

Játszott a banda, nem megjátszva magát,
Bátran vállalta a publikumtól a hatást.
A maroknyi tábor rajongókká változott,
Hatás alá került az is, aki másra vágyakozott.

Tiszta érzelmek, mocskos blues,
Senki sem feszítette túl a húrt.
A zárkózott vegyész, kinek lombikjaiban forr az élet,
Megmutatta a zene, ha jól csinálják, mily csodákra képes.

Csömörön aznap este senkinek sem volt csömöre,
Ellenben mindenki rálelhetett némi gyönyörre.
Falábú nő nem volt, de bánja kánya,
Megtudtam, Debrecenig hány kilométer szerelem van hátra.

Csömörre magyar, kinek van szíve és füle,
Senki sem dalol szebben, tán csak a fülemüle.
Csapjatok a húrok közé, zengjen az ének,
Ilyen nótára van szüksége Árpád népének.