Ülj közénk, ha kivárod míg engedünk,
Ha elhisszük, elhiszed, van egymáshoz közünk.
A láng melegít, fénye betölti a estét,
Csak füstje csípi olykor az ember szemét.
A tűz, a kör, a füst, az árnyék,
Az egyik legkomolyabb játék,
Mit ember játszhat másokkal hittel, téttel,
Szerencsés, ki jelen van, mikor az éj találkozik a fénnyel.
A láng ereje annyit ér, mint ki a tüzet rakja,
S mint a köréje gyűlt falka.
Együtt nézik a holdat, a csillagokat,
Együtt alkotnak újra elhasznált mondatokat.
Leégetik róla a hazug rozsdát,
Kijavítják az elrontott formát.
Nem történik semmi, néhány szikra magasba tör,
Ha elfárad, várja vissza a parázsló kör.
Együtt sem könnyebb mégis jobb,
Az ember ilyenkor elhiszi, hogy boldog.
Ülj közénk, ha kivárod míg engedünk,
Ha elhisszük, elhiszed, van egymáshoz közünk.
