Az asztalon hevert, csak úgy mellékesen,
Patinás méltósággal, kissé festékesen.
Ezer forint, mondta az öreg kérdezés nélkül,
Rövid alku, s nyolcszázért enyém lett végül.

Nagy találkozás volt, szerelem első látásra,
Fellángolás, mely méltó lett a folytatásra.
Itt ott elszakadt, de meg nem kopott,
Hasadásai, mint fán az évgyűrűk sora,
Bár nem titok, mégis ködbe vész kora.

Volt már benne könyv, és vajas kenyér,
Olykor olykor megizzadt alatta a tenyér.
Bírja a súlyt, s a hösszú út porát,
El nem kerülheti,viseli hát sorsát.

Védjegyemmé vált, tisztelet övezi,
Tőlem függetlenül sok ember szereti.
Ha olykor otthon hagyom, érdeklődnek felőle,
Tán sosem hitte, hogy egyszer vers lesz belőle.