Álmaimban olykor felbukkan Skodánk,
Elindulok kerekei álom nyomán.
Mindig ráért, nem bírta a sietséget,
Fenntartással kezelte a sebességet.

Lusta volt a lelkem, szeretett pihenni,
Hideg hajnalokon nem akart felkelni.
Megmakacsolta magát, nem akart indulni,
Nekem kellett hozzá szombatonként felkelni.

Hiábba nyözgették, nem használt a szivató,
Csak magában röhögött, s engem szivatott.
Tologattam, míg tüdőm kiköptem,
Aztán elindult, miután rámpöffent.

A benzingőzt kéjesen lökte, s lassan elindult,
Fejem az oxigénhiánytól, s dühtől ellilult.
Irányjelzője gúnyosan rámkacsintott,
Egy féknyom társaságában magamra hagyott.