Egy ágy a szoba sarkában,
Mindig ott aludt magában,
Felesége pedig a konyhában.

Nagyapa, nagymama, és egyetlen szoba,
Emlékeimben már egyiküknek sincs kora.
Konyakos kávé, jaffa vagy málna,
Hozzá papa fehér jéger gatyája.

Abban aludt az öreg télen nyáron,
Bár lehet, hogy ez csupán egy álom,
Mamám szúrós szemét ébren is látom.

Kis ház, egyetlen szobával,
Mellé a legsötétebb éjszakával
Mely a környékre telepedett,
Rám súlyos kőként nehezedett.

Pisilni még csak csak kimentem,
De a kert végébe kimenni nem mertem.
Pedig a WC ott volt, szarni ott lehetett,
De féltem, hogy a hatalmas űr engemet elnyel.

Figyeltem hát a jó öreget lefekvés előtt,
Napi rutinját, mielőtt fekhelyére dől.
Fehér felső, hozzá jégeralsó,
Festménynek sem utolsó.

Némi motyogás, párna igazítás,
Aztán a megszokott lábrázás.
Két talp összeér, jön a tisztogatás,
Olyan volt mint előadás után a tapsolás.

Leverte a port sarkáról, lelkéről,
Talán ő is félt titokban az estétől
S ezért kelt fel minden hajnalon,
Nehogy örökre az ágyban ragadjon.

Nem hordok jégert, de hordom emlékét,
Olykor gondolok rá sötét esténként.
Felnőttem, már nem félek a sötétben,
Talán az ő csillaga is világít értem.