Csúcs ez a kényszeru állandóság,
A folyton változó állandóság.
Sorokba gyult unalom emeli a pulzust,
Miatta kell elvégezni egy stresszoldó kurzust.
Mitol csúcs a végtelen kocsisor,
Mit egy masszává gyurt a sors.
Gonosz játéka ez a nyelvnek,
Pimasz fricskája az embernek.
Lehet, hogy valóban csúcs az érzés,
Jó dolog, mikor nem sietos a lépés.
Az élet is akkor csúcs, ha nem rohanunk,
Ha testben, lélekben ráérosen utazunk.
Nem indulunk, s nem is érkezünk,
Nem sietünk, de nem is késhetünk.
Arra van idonk, m it csak szeretnénk,
Ennél jobbat nem is tehetnénk.
Kiülünk a Csobánc csúcsára egy pohár borral,
Leöblítjük a Duna partot néhány slukkal,
Megleljük a Jász tanya aranyát,
Vagy felállítjuk a Kop(o)lyafát.
A helyszín mindegy, csak csúcsra érjünk,
Hol épp ott, a jelenben élünk.
Mindegy hol, de nem, hogy kivel,
A csúcsra nem érhetünk fel akárkivel.
