Föl a horgonyt és repülj új célok felé,
Emelkedj végre a megszokásaid fölé.
Félni nem kell a rossz úgyis megtalál,
A jót ne keresd olyan az mint a szép halál.
Létezik talán valahol mint a szent grál,
Bár úgy tűnik olyan mint egy repedt pohár.
De félre gond, édes melankólia,
Vár ránk az utazás drága cimbora.
Vitorlánk felhúzzuk az árbóc büszkén feszít,
Fölöttünk egy megvadult bárányfelhő kéjesen nyerít.
Alattunk a múlt megyannyi zátonnyal,
Előttünk a jövő ezernyí álommal.
Közben a jelenünk szemernyi kétellyel jelzi az irányt,
Biodzsípieszünk mindig tudja hol a határ.
S átlépi büszkén konokul mert lételeme a tagadás.
Két pont között legrövidebb út paradigmális,
Bár nem értem de életem legkevésbé sem reális.
Jól van ez így nem keresek már semmit.
A kikötőt sem tervezem rámtalál ha akar,
Megnyugvást nem, de puha ölet mindig mutat.
Fekhelyem a mámor paplanom a kéj,
Az öröm garantált a kockázat csekély.
Vitorlát föl a gyönyör untat,
Mutass nekem végre valami újat.
Az se baj ha nem történi semmi,
Jól esne egy kicsit megpihenni.
Figyelni a hullámok halk szavára,
Fütyülni az egész hibbant világra.
Révbe érni végre de mindig haladni,
Jó lenne végre magunkra maradni.
222 - Szindbád éneke
2011.08.01. 17:45 neagle
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr573117705
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.