Baljós rügyfakadás,
Lassan nyíló halál,
Sírokon viruló gyászvirág.

Életet ad, beárnyékol, elvesz,
Isten teremt ember bevégeztet.
Egyik a másik nélkül céltalan hullám,
Másik az egyik nevében gyárt megannyi hullát.

Haladni, fejlődni, ez a fő elve,
Elvész közben a tisza vezérlő eszme,
Könnyen belezavarodik egy romlatlan elme.

Lázadsz hangosan vagy csöndben,
Esetleg elvagy a méla közönyben.
Kiszállsz egy kis időre,bár szeretnél örökre,
De félsz ha kimaradsz nem lesz mód örömre.

Álltatjuk magunk, hogy mi mások vagyunk,
Átlépjük megszokásunk ha úgy akarjuk.
Aztán felébredsz, s rájössz már késő,
Nem lehetsz más csak egy szemlélődő

Kinek akaratán nem múlik semmi,
Ha akar sem tud semmit sem tenni,
Jó lenne mégis újra szabadnak lenni.