V Kata Észre sem vettük, de volt egy nõnk, Mégis olykor sötéten láttuk jövõnk. Ott volt tõlünk egy karnyújtásnyira, Mégis valahogy fényév távolságnyira. Nem is volt nõ, csupán egy nõvér, Ha rá gondoltunk nem áradt bõ kéj. Marci, aki Márton, Kata s végül Árpi bá, Így volt teljes a profán szentháromság. Egy csöppnyi sziget Tihanyban, Néha békében, olykor viharban. Bableves, puzzle, körömlakk, Illatnak tûnõ állott panelszag. Õ is ifjúságunk keserédes emléke, Társaságunk elmaradhatatlan kelléke. Karakteres nem mellékes epizód szereplõ, Számunkra nem volt helyettesíthetõ. Õ volt a Kata, olyan Árpi bácsis, Néha komoly sokszor csak banális. Õ volt a nõ akkor közöttünk, Valamiért érte mégsem epedtünk. Így volt jó,csak semmi bonyodalom, E nélkül is jutott elég izgalom.
298. V. Kata
2012.01.25. 21:00 ynakras
3 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr673782940
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2012.01.27. 22:15:51
Jól megragadtad az érzést, de amikor megindul a tömeges belépés a körbe és az Katát is magával ragadja majd, nem fog örülni, amikor elolvassa. Szerintem, tompítani kellett volna az élét néhány sorban.
csigakoma 2012.01.28. 14:41:11
Utólag elolvasva sem látok benne bántót. Azt hiszem ha most belépnénk azokra a helyszínekre ahol ifjúságunk jobbik részét töltöttük igencsak meglepődnénk. Egyébként nem a bántás vezérelt és éppen ezért vállalom is ezt a verset. Az a része talán jobban kijöhetett volna, hogy egy jó nő volt közöttünk és ez mégsem tudatosult bennünk igazán. Valahogy családtag volt.Ilyenkor sajnálom igazán, hogy Ermi és Márton csak ultrapasszív tag.
ynakras 2012.02.01. 20:23:29
Ahogy leírtad, pont ezt gondolom én is: az volt a "bajunk" vele, hogy olyan, mint a Márton, vagy az Árpi bácsi nőben. Egyébként, a nőkben, mindig zavart, hogy van apjuk, jobb nem látni őket, kiábrándító az ábrázatuk. Fel sem tételeztem, hogy a bántás vezérelt. magamból undultam ki, én eszményi fátylat igyekeztem köré vonni, amit meg is érdemel. Versemmel öltöztettem pompássá, amit megérdemel, legalábbis ez volt a célom. Amúgy, nem melléksen, tetszett is a vers.
