Csigakoma

Imbolygó árnyak suhannak a városon,
Átrepülnek éjszakán, át az álmokon,
Karcos angyalok, kik nem ártatlanok.

Mindig ketten, mindig egyedül,
Mások, mégis hasonlók legbelül.
Mindig a szélen, sosem középen,
Hitük áthúzta őket az örvényen.

Egy cowboy és egy indián közös csapáson,
Túl mindenen, innen a legvégső határon.
Az utolsó ajtó még őrzi titkát,
Az utolső küszöböt nem lépték át.

Még nem akarták, már nem lehet,
A múlt, a jövő mostanra képzelet,
De életben tartja az emlékezet.

Két szabálytalan árnyék az út szélén.
Egyetlen,az igazi dal a játék végén.
Tócsák tükrében csillan glóriájuk,
Gyűrött, kopott, de megvan a szárnyuk.