Pata koppan a szikes talajon,
Ráérés látszik lovon s lovason,
Honnan hová, értelmetlen fogalom.

Az idő átlényegülve kering lenn a porban,
Esszenciaként van jelen az időtlen korban.
Mindent bezár, összenyom a végtelen,
A örök változatlanság fúj át az életen.

Vendégek jönnek mennek,
Nem hoznak, nem is visznek.
Minden marad, de kevés a maradandó,
Nem csak a test, de a lélke is halandó.