Csigakoma

Kékszemű, copfos, pisze orrain szeplő,
Léptei nyomán szelíden hárfázott a szellő.
A felhő is mosolygott amerre járt,
Tőle tanult énekelni megannyi szeráf.

A cserfes kislány suta bakfissá vált,
Arcán nem mutatott jól a rászáradt nyál.
Fogai virítottak, csak épp sárgán,
Tüsszentésétől kitört a járvány.

Mosoly nélkül nőtt fel, nem szerette senki,
Hogy túléljen mindent megtanult feledni.
Felnőttá vált lassan, teste is szebb lett,
Lett férje, barátja, luxusra is tellett.

Véletlen volt, vagy a sors akarta,
Férje meghalt, egyikről másik napra.
Gyászolt kicsit, csak az íze végett,
Aztán élvezni kezdte az özvegyi létet.

Megnősült, temetett, gyászolt kicsit,
Így múlatta tovább éveit, férjeit.
Él e, hal e senki sem tudja,
Nem is érdekli, nem is kutatja.