Idő és történés kronosz és kairosz nem ugyanaz. Az egyik metrum a másik tartalom, amit belevihetünk, egyedül mi, emberek a létezők közül. Mert tudásunk van az idő múlásáról. Csak amennyit kihasználunk belőle annyi a mienk, a többi forgács. Tettekké, élményekké, arcokká, gondolatokká formálhatjuk a kronoszt és ez amit a görögök kairosznak neveznek. A mai világnka ócska trükkje, hogy bármit is csinálsz, bizonyos, hogy valamiből kimaradsz. És ebben van a veszted, lehetetlen a lehetőségek teljes tárházát birtokolni énünket túlhangsúlyozva, ahelyett, hogy jelentőségünk keretein belül éljük át mindazt az élményt, amelyet, állandóan másfelé kacsingatva végülis kihasználatlanul semmivé foszlani hagyunk. Jó a cím, a mű érdekes kérdéseket feszeget, ajánlom kedves, nemlétező olvasóinknak.

A mai világnka ócska trükkje, hogy bármit is csinálsz, bizonyos, hogy valamiből kimaradsz.
Ez nagyon jó megfogalmazás.
Tulajdonképp a szabad döntés abban rejlik, hogy mit tartunk fontosnak.
Igazad van, hogy Kronos, és Kairos külön fogalom, mégis talán összemosódott. Mindent mérünk, vagy mérhetővé akarunk tenni, legalábbis a világ nagyobbik része ezt teszi. Alkossuk meg a magunk Kairos mérőjét, ne is foglalkozzunk mással.

Igazad van abban, hogy igyekszenek összemosni e két fogalmat, legalábbis, nem látom jelét annak, hogy nagyon rá akarnának arra döbbenteni, hogy e kettő nem ugyanaz. Egy tömeges arányú ilyen rádöbbenés a harácsoló társadalom kataklizmája volna.

A költészkedés is talán ilyen Kairosz fokmérő: habár célja és értelme vitatható, mégis, tartalmi idő szerintem. Minden egyes költemény egy egy sziget, szirt a kronosz zúgó árjában ahonnan szemléljük a sodródó arcokat, silány szerelmeket, úttalan utakat, de félig aléltan, mint egy zúzódásokkal partra evickélt Robinson, egy kicsit még a könyörtelen elirmalás részeseként, de már némi perspektivával egy kevés kairosz tudattal
felvértezve.

Talán a karácsony legnagyobb ajándéka, hogy legalább ilyenkor megáll, átminősül az idő. Tudom, hogy ez nem az igazi, de legalább van.
Eszembe jutott még két könyv, érdemes el, vagy újra olvasni, azt hiszem meg is teszem. Az egyik Proust: Az elmúlt idő nyomában, illetve Thomas Mann.Varázshegy.
Mindkettőre érdemes időt szakítani.