Északi hosszúősági fok legdélibb pontján,
Hol soha nem söpört még végig orkán,
Ott él a világ legbékésebb embere,
Szeme kékjében ott hullámzik a nyugalom tengere.
Pulzusa metronómként adja a ritmust,
Hírből sem ismeri az infarktust.
Sosem csapta meg az izgalom szele,
Sokan cserélnének sorsot vele.
Mégsem boldog, valami hiányzik,
Talán a tenger, mikor hullámzik.
A biztonság szürkségétől nem kátszik az élet,
Színekért kiált fel a szárnyalni vágyó lélek.
A kényelem fontos, de nem mindenáron,
A boldogságért olykor át kell lépni egy határon.
Néha szorít olykor kényelmetlen,
Kaland nélkül élni lehet - de értelmetlen.
