Goblein

Az élet él, s tesz az elmúlásra,
Nincs tekintettel senki halálára.
A halál nem valami vége hanem maga a vég,
A nincs nem valós, legföljebb  a hiány ég

Bennünk s éget  rág belülrõl még egy ideig,
Aztán mint a köd a napsütésben lassan eltûnik.
Esetleg átalakul ha úgy alakul, 
Valahol meg van talán hiánytalanul.

Bár a  jövõ bennünk rejlik s a múlt köztünk él,
A jelen az adott pillanatban mindig többet ér.
Emléket állítunk a tegnapnak a mában,
De ki tudja élünk e majd a jövõ viharában.