Esik eső, szakad, szemereg,
Ázott vándor csendben elmereng.
Honnan jön, hová tart a végtelen víz,
A föld olyan mint az ereknek a szív.
Átfolyik rajta, elnyeli aztán kiengedi,
Közben belső rend szerint terelgeti.
Átadja a napnak, hagyja hadd repüljön,
Mint anya fiát, várja, hogy visszakerüljön.
Örökös körforgás, maga az élet,
Minden atomját átjárja a lélek.
Nincs eleje, vége, zajik szüntelen,
Így megy, míg véget nem ér a végtelen.
546. Felhők közül
2013.08.27. 21:43 neagle
Szólj hozzá!
Címkék: Címkék
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr955481104
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
