Csigakoma

Letűnt életek emlékei hevernek szanaszét,
A piac dönti el, aznap melyikük mennyit ér.
Megalkusznak fölöttük, mint bármi máson,
Ha kedvező az alku, teljesül az álom.

Itt egy nyalka legény, talán dédapa,
Ott egy csalfa leány, tán valaha
Vele csalták a jó dédmamát,
De erről akkor nem beszélt a család.

Amott egy csipke lapul, melyet vert az idő,
Nem gondolnánk, hol is volt hajdan terítő.
Most egy komódon nyugszik, szúrágta öreg darab,
Amíg nem jön érte valaki, a sarokban marad.

Egy teás csésze, nem csorba, csak magányos,
Ezüst kanál melette, melynek múltja talányos,
Békésen pihennek, pedig múltjuk viharos.

Nem tudni a ma melyik részéből lesz emlék,
Mely tárgyunkból lesz száz év múlva régiség.
Vigyázzunk hát életünkre, gyűjtsük perceit,
Talán lesz kinek kell valamink, ha időnk letelik.