Elment az utolsó szerelvény, kiürül a váró,
Nem jár arra senki, csak egy aranyszoru ráró.
Hátán egy garabonciás, kezében varázspálca,
Csillagszeme szelíd fénye csak ügyes álca.
Valóságos szörnyeteg, ki mosoly mögé bújik,
De jaj annak kinek élete orajta múlik.
Vesékbe lát, s a látottakkal visszaél,
Azt gondolják szava úgy kell, mint egy falat kenyér.
Pedig keseru a falat, mit másokkal megoszt,
Nincs más mint a bánat, mit hátrahagyott.
Ráró sörényét fújja a keleti szél,
Történetük itt most véget is ér.
