Színt hozott hétköznapjainkba ez vitathatatlan,
Szeretet helyett csodálkozva néztük ez tagadhatatlan.
Egy hamisítatlan gigerli, egy ifjú illemtudó
Kiben magasra hágott az egó s a libidó.

Közöttünk ragadt, megszoktuk, megkedveltük,
Kissé kenetteljes stílusát természetesnek vettük.
Kersztény közösségben mi mást tehet az ember,
Minden fölülről rárótt terhet méltósággal visel.

Közi társ lett aztán munkatárs, végül csak társ,
Együtt kortyoltuk a kávét s szívtuk a cigarettát.
Közénk akkortól tartozott igazán,
Mikor nője kiadta az ő útját.

Egy vérből valók lettünk s együtt nyüszítettünk,
A nő hiánya miatt közösen szenvedtünk.
Mentem vele táncházba, nem értettem miért,
Aztán a legényesnél rájöttem kiért.

Más neki nem kell adta ki a verdiktet,
Ehhez a parketten kell legyőzni a hímet.
Rám ne számíts, illetve csak elviekben,
Veled leszek lélekben s iszom a büfében.

Eléállás, ez a legjobb taktika,
Nem lehet másé Aranyosmaróti Kata.
Ha harc kell hozzá, üsse kő nem bánom,
Megütközöm vele még ezen a bálon.

Azon az estén ugyan elmaradt a csata,
Várt az ivó zenével terített asztala.
Jó zene szólt, s táncolni sem kellett,
Onnan elvonszolni engem nem lehetett.

Ő sem siettetett, hogy menjünk a csatatérre,
Helyette énekelt valami a szomszéd lyány fülébe.
Ami késett az el nem múlott végleg,
Meg lett a mennyegző s mááig együtt élnek.