Álarc magányában mosolygó alakok,
Unják a mát de nem várják a holnapot.
Életük nem több mint megannyi klisé,
Személyiségük mára csak ócska papírmasé.
A pillanat melynek nincs kiterjedése,
Nincs mélysége és nincs sohasem vége.
Pillanatból létrejött mátrixok,
Nem tudni valódiak e az alakok.
Hol az igazság és létezik e egyáltalán,
Ha igen mi éppen a mátrix melyik oldalán
Vagyunk s ez most valóság vagy csak látszat,
Nem számít csak kitartson még a káprázat.
264 - Karnevál
2011.11.06. 20:27 neagle
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr253359332
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2011.11.07. 18:54:06
A középső verzsak kivételével tetszett, az valahogy nem passzol bele és nekem zavarosnak tűnik. A sorátlépés nagyon ügyes a második versszakban.
csigakoma 2011.11.07. 19:34:32
Érdekes, hogy a középső versszakot úgy tekinted mintha nem is lenne mert a sorátlépést a másodikra teszed ami valójában a harmadik. Egy ötödikes gyereket korrepetálok aki most tanulja a geometriát és ott a pont az az elem aminek nincs kiterjedése. Innen jött a pillanat ötlete. A mátrix pedig a Tahi beszélgetés egyik témája volt, ezért ugrott be. Utólag valóban csapongó kissé, de ez van
