Csigakoma

Dimenziók fogságában morzsoljuk életünk,
Olykor vétkezünk, máskor csak tévedünk.
Az ismeretlen csábít, a megszokott untat,
Elménk, szívünk folyvást valami újat kutat.

Van mit mi ismerünk, van mit más,
Van mi mindenkinek csak félhomály.
Felszínre kerül, vagy örökre eltemetjük,
Lehetséges, hogy soha elő sem vesszük.

Egy parányi rés elég, hogy valami elinduljon,
A nyitott ablakon át egy érzés utat találjon.
Lehet jó vagy rossz, nem számít sokat,
A cél lénegtelen az utazás számít csak.