Csigakoma

Míg szerencsésebb részük divatba jött,
A többiből az üresség is elköltözött.
Nem hagyott hátra még emlékeket sem,
Nem szépíti meg őket a történelem.

A szél megszokásból fúj át a falakon,
A napfény nem vet árnyékot az udvaron.
A semmi tölti meg a csupasz birtokot,
Hamva is elporladt annak ki itt birtokolt.

A két véglet között fekszik az átmenet,
A tőrőlmetszett népi-urbánus látlelet.
Menekülő különös nagyvárosi népek,
Kik néhány napra önmaguknak élnek.

Kiszakadnak, de elszakadni nem tudnak,
Pár napra mégis a tájba simulnak.
Egy hét vagy kettő a lényeg, hogy véget ér,
Újra sorba állhatnak a zsírszegény tejért.