Csigakoma

Atomókor, még csak 2D-s az ultrahang,
Sorunkra várva egyre csak biztatom magam.
Meglátom én is pár hetes magzatunk,
Mellé egy kis szívhangot hallhatunk.

Kiváncsian léptem be, megilletődötten,
Aztán kis idő múlva kijöttem letörten.
Meresztettem szemem, de mindhiába,
Csak hangyákat láttam egyenes adásba.

Ismerős helyzet, mormoltam magamban,
Sok évvel ezelőtt ugyanígy bólogattam.
Néztem én az eget, a fényes csillagokat,
De nem tudtam összekötni az égi vonalakat.

Mutogattak akkor is, én pedig belenyugodtam,
A Göncöl szekérre mint titokra gondoltam.
El van rejtve előlem, pedig azt mondják létezik,
Mindenki látta, így én is ezt mondom ha kérdezik.

Így nőttem fel, az eget félve kémleltem,
Aztán egy nyári éjszakán hirtelen ráleltem.
Megvilágosodtam, de ekkor jött az újabb csapás,
Azt hittem akkor, ez valami rosszízű becsapás.

A Nagygöncölnek van egy kistesvére,
Bárki láthatja, ki felnéz az égre.
Kerestem én azt a kibaszott Kisgöncölt,
De nem láttam csak megannyi vigyorgó gömböt.

Régóta nem kutatom a csillagos eget,
Láttam sokszor sokféleképpen eleget.
Csillagot sem választok, nem nézem ha hullik,
Remélem boldogságom majd nem ezen múlik.

Gyermekem is megszületett épen, egészségesen,
A következőt a monitoron már meg sem néztem.
A világ azóta sokat változott,
A 2D már 4-re gyarapodott.

Látom, de el mégsem hiszem,
A bizonyíték nem kell nekem.