A nagy mű nagyjából elkészült,
De egyetlen darab lemaradt végül.
Fejcsóválva néztük a hiányos falat,
Melyet úgy szedtünk őssze éjszaka alatt.

A terv szép volt, s majdnem sikerült,
Egészen addig, míg a hibára fény derült.
Falat bontva hasítottuk ki titokban  új szobát,
Megvalósítva a kárpát- medencei kis magyar csodát.

A megszűnt vállalatnak már úgy sem kell,
Legalább kényelmesen elfér majd az ember.
Tervünk jól alakult az éj leple alatt,
Gátlásunk elszállt, hullott a vakolat.

Hordtuk a sittet a padlásra, titokban,
Mikor végeztünk portyára indultunk nyomban.
OSB-kre vadásztunk, szerszámokkal kezünkben,
A vadászat ősi tüze villant fel szemünkben.

Mire megvirradt a munkát elvégeztük,
De a számolást sajnos elvétettük.
Egyetlen darab miatt tervünk veszni látszott,
A nap felkelt, az éj leplének biztonség hiányzott.

Az utolső darabot valahogy meg kell szerezni,
A veszéllyel dacolva bátran csatába menni.
Az utcára kilépve meg is láttuk a hiányzó darabot,
Hogy hozzáférjünk kikerültünk néhány álldogáló arabot.

Arrébb álltak, s csöndben csodálkoztak,
Ilyet addig legföljebb odahaza láttak.
A túloldali erkélyről is többen szurkoltak nekünk,
Bár az értetlenség látszott, mikor összeakadt tekintetünk.

Nem szóltak, csak némán csodálkoztak,
Utólag esetleg teóriákat gyártottak.
Fogtuk az utolsó részletet, s csöndben távoztunk,
Utólag bevallottuk, azért magunkban imádkoztunk.

A mű elkészült, az alkotó megpihenhetett,
A két gyermek a szobában berendezkedhetett.
Fejüket este békésen a párnára hajtották,
S a lopott sarkokat magukban megszámolták.

Az épület ma is áll, de nem lakja senki,
Romkocsma lett belőle, titkát senki se sejti.
Mi tudjuk és időnként felidézzük magunkban,
Milyen titok lappang azokban a sörös korsókban.