Egy vékony fehér csík jelezte az atlaszon,
Hittük gyorsan átkelünk a rövid szakaszon.
Okunk nem volt rá, csak némi indok,
Nem megyünk mégegyszer ugyanazon úton.

GPS-ünk hiába jelezte a veszélyt,
Azt hittük ez is csak női szeszély.
Egy kocsmában megmondták végül a tutit,
Bár törte a magyart, elhittem szavait.

Domuca da, ezt mondták mások is,
Nem értettük miért mosolyognak kicsit.
Belevágtubk hát, bár az út nem volt tökéletes,
De a 28 kilométer akkor még nem volt félelmetes.

A rossz út véget ért, csak nem volt helyette más,
Jobbik esetben csak némi kis vízfolyás
Nehezítette Transitunk, s a mi dolgunkat,
Olykor csak remélni tudtuk jobb sorsunkat.

Egyszerre volt félelmetes, és gyönyörű a táj,
Utólag tudtuk meg, közel az ezeréves határ.
A műhold szerint leléptünk a térképről,
Mi közben megrészegültünk földtől égtől.

Túl egy foghíjas hídon, s az út felén,
Magyar szót hallva még kékebb lett az ég.
Megtudtuk jó felé tartunk, csak így tovább,
Célhoz érünk, csak menjünk elébb a hegyen át.

Elengedtük fülünk mellett az apró megjegyzést,
Tréfának vettük a szelíd, halk figyelmeztetést.
Aztán rájöttünk ennek fele sem tréfa,
Dobunk Szent antalnak, ha átjutunk még ma.

Másfél óra múlva megváltozott a táj,
Az úton egyszercsak közlekedési tábla állt.
Emberek, kik kedvesen integetnek,
A maroknyi balfék magyar idegennek.

Utólag megnéztem utunk a Google Earthön,
Sokat dolgozott a Jóisten, meg az ösztön,
Mely nem engedte nekünk, hogy eltévedjünk,
S a csoda közben a kelleténél jobban féljünk.

Talán maradi vagyok, de ez most javamra vált,
Térkép híján, GPS-sel az élet célszerű, de sivár.
Haladni kell a korral, de csak mértékkel,
Olykor műholddal, olykor csak térképpel.