Emberek néznek ki a függöny mögül,
Párkányiak lessetek csak, jövünk.
Lépteink már nem öly könnyűek, mint annak idején,
Lehet, hogy túl vagyunk életünk delén.

De korai még a napnyugtát várni,
Sok pillanatot fogunk még látni.
Párkányok alatt lépkedünk a kocsmák felé,
Csakazért sem nézünk a lábunk elé.

Nem a múltat keressük, hiába is tennénk,
A sört úgysem koronáért vennénk.
Csak a jelen kell, azért megyünk,
Meg azért, hogy igyunk meg együnk.

Ennyi kaland nekünk is jár,
Csak mi nem történt meg - azért kár.
Lehet rossz és jó napunk,
Ha akarjuk, valamit mindig kapunk.