Történt még a történelem előtt,
Mikor az alma tiltott volt, nem befőtt.
A leghíresebb emberpár, melyre azt mondják az első,
Egyikük balga férfi, másikuk valódi, vérbő delnő.

Álltak a fa alatt, jobb dolguk nem akadt,
Ádám, Éva - e név valahogy rajtuk maradt.
Megvolt mindenük, hisz az volt a paradicsom,
A megvalósítható legjobb alkalom.

A jólét, s a boldogság unalmas,
Az örökkévalóság hosszadalmas.
Kellett hát valami új, az se baj ha fölösleges,
Az Úron kívül más amúgy sem tökéletes.

Jöjjön hát valami izgalom a Mennyen túl,
Mely csábító, mint böjtkor a húsos pult.
Megkérte hát Éva (vagy Ádám) Urát,
Teremtsen nekik valmi fölöslegest, furát.

Haszna nem kell legyen, nem az a lényeg,
Csak szinesítsék életüket bármilyen lények.
A két férfi, vagy két nő, estleg egy férfi egy nő,
A válasz tán sosme lesz kielégítő.

Nem is fontos, a lényeg az eredmény,
A munka, mit végzett a két teremtmény.
Munka híján célt kerestek maguknak,
Közben egy szabálytalan fár akadtak.

A fa termése egyikük fejére esett,
Ebből lett a gravitációs elmélet.
(Na ne, ez már blődség, vissza a valóságba.)
Türelem, már nincsen sok hátra.

Annyi igaz, hogy a gyümölcsök ott voltak,
Azokat árulták az arra járóknak.
Nagy tömeg nem volt, idejük annál több,
Míg végre az egyetlen pár arra vetődött.

Nekik ecsetelték a termések előnyeit,
Ádámnak a pálinkát, Évának leendő befőttjeit.
Jó ideig gyűrték a szavakat, legeltették szemeit,
A projekt közben szemlélgették Évánk kebleit.

Szó szót követett, pillantás pillantást,
Míg Ádám megunta a sok szemvillantást.
Ebből elég, keressetek más balekot,
Nélkületek is ehetek pár falatot.

Éva parancsak vette e szavakat,
S meghúzogatta a gallyakat.
Egy alma leszakadt, lédús, csábító,
A háttérben ott állt a két lázító.

Az Úr végtelen haragra gerjedt, Ádámék ellen fordult,
Dühtől mennydörgő hangon rájuk mordult.
Halállal lakoltok, az örökéletnek annyi,
Megtudjátok milyen kuponokat vagdalni.

Vár rátok a világ, és a manágerek,
Azt hiszed hasznosak, pedig átvernek.
Eladnak mindent, mire nincs is szükséged,
Ezért fogsz szenvedni éltedben szükséget.

Ádám sólt, Uram kegyelmezz,
Mi értelme így életemnek?
Az Úr így szólt, bízva bízzál,
Éva, te pedig - akarsz vagy sem - hízva hízzál!