Még néhány perc és nyoma sem marad,
A hajó lassan a kikötőbe tart.
Egy órát sem tartott, mégis nagy út volt,
A társaságot összehozta a sors.

Ismeretlen ismerősök méregették egymást,
Hullámzott a Duna, s vele a gyász.
Rövid megemlékezés egy megszakadt életről,
Aztán néhány sóhaj, szál virág hullott a fedélzetről.

Harminc év kimaradt, fakultak az emlékek,
A rosszak ugyanúgy, mint a szépek.
Szavak a múltról, a jövőről, hogy most már tényleg,
Nem hagyhatjuk, hogy elmenjen mellettünk a lényeg.

Valaha együtt voltunk, tán szerettük is egymást,
Aztán szétváltunk, kerestünk, találtunk, mindenki mást.
Még nem késő folytatni, persze csak, ha fontos,
Ha mégsem, akkor marad a régi kép, a foltos.