Szácharminc kilométrenyi út a múltba,
Melynek tudjuk jól, mélységes a kútja.
Alig két óra, közel húsz év,
Egyszerre közel és távol a cél.

Ismerős környék, idegen helyek,
Megújult terek, kortalan emberek.
Más már a táj, mégis mindenre emlékezem,
Tudom merről fúj a szél, mégsem lelem helyem.

A RÉV büfének már hűlt helye sincs,
Esti Kornél nevére mindenki legyint.
Múltam darabjai már csak bennem élnek,
Nem vagyok alkotója, részese a váci létnek.

Marad hát a séta, csöppnyi turistáskodás,
A megújult városra való rácsodálkozás.
Fagyi a Főtéren, pillantás a parton,
Aztán a búcsú pillanata Vác-alsón.

Még egy kis kitérő Kismarosra,
A többit rábízzuk a sorsra.
A Duna volt az origó, a stabil pont,
Hol jelen múlt megnyugtatóan összemosódott.