Már nincs olyan sok hátra,
És kicsi lesz nekem a Mátra.
Kettőt lépek, aztán határ a csillagos ég,
Lábamnál világít majd az északi fény.
Ha meguntam a földi létet, tovább állok,
Bolygók lesznek a közbülső megállók.
Ha a Tejútból vajat köpült már a lábam,
Csak lazán megrántom bal vállam.
Folytatom utam, várnak új kalandok,
Hol Csizmás Kandúr lenget kalapot.
Aztán egy pillantásnyi szusszanás,
Az olvasóval együtt várjuk a folytatást.
Mert a mese soha nem érhet véget,
Mindig lesz, ki varázsol valami szépet.
Csak ki kell várni a pillanatot,
Mikor álmunk ölt mesebeli alakot.
