Egy sóhaj csupán, melyet felkarol a szél,
S a vándorral együtt ő is útra kél.
Társa csupán a magány, célja ködbe vész,
Csak hallgat ha kérdik tőle - merre mész.

Széles az ösvény, keskeny az út,
Bizonytalan a vég, rejtve a kiút.
Két homályos pont között a vándor,
S vele a sóhaj magányosan bolyong.

Ki követ kit, miért, miért pont ők?
A bánat oka mi lehet - szegénység, vagy nők?
Okát tán nem tudja senki, lehet, nem is érdekes,
E furcsa párosban nincs is semmi, mi lényeges.

Ha megérkeznek is valahova, az csak átmeneti,
A tengerész megpihen ugyan a kikötőben, de a tengert keresi.
A vándor is felkerekedik, folyton folyvást,
Útközben nem keres sem célt, sem megoldást.