Néhány kamasz, ki nem akart semmit, de azt jól csinálta,
A csodát, bár nem tudta mit is, gyermek módra várta.
Arra ment mindig, merre a szél fújt,
Nem tudta, merre lehet a 66-os út.
Valami elől, valami felé, mindig mozgásban,
Értelmet nem keresve az örökös körforgásban.
Az élet nevű társasjátékot más szabály szerint játszották,
A legtöbbet saját maguk hozták.
Nem akartak semmit, de várták a mindent,
A libikóka folyton feléjük billent.
A sorból kilógtak, bár nem volt tudatos,
Szép idő volt, pláne, ha utólagos.
A belső film a Forténél színesebb,
A szürke részt is kiszínezi az emlékezet.
Nem kellenek többé a felvételek,
Szebbet alkot a képzelet.
