Nyomozó Úr, az úgy volt, kérem szépen,
Húsz éve kezdődött, ha jól emlékszem, télen.
Anyám aznap különösen gonosz kedvében volt,
Emiatt van a szőnyegen az a barna folt.
Valami vendég rosszat szólt neki,
Erre rögtön a máját tépte ki.
Elvérzett szegény a nappaliban,
Azóta az a helyiség zárva van.
Aztán egy napon már nem veszekedett velem,
Két hónapba került, míg feltűnt nekem.
Nem volt panasz, elégedetlen kuncsaft,
Semmi éjszakai, vagy korai vircsaft.
Azután valamiért benéztem hozzá,
Nem mozdult, de nem nyilvánítottam holttá.
Nyugodjon minél tovább foteljében,
Csak engem hagyjon békében.
Azóta csönd van, olykor tűnik csak el egy-egy vendég,
Mondja Biztos Úr, ennél több mi kell még?
Tudom, hogy a törvény szerint bűn, amit elkövettem,
De ön szerint mégis mit kellett volna tennem?
Anyám hangját olykor még ma is hallom,
Ezért mit nem követtem el, azt is bevallom.
Hulljon le rám a törvény szigora,
Csak finom legyen az utolsó vacsora.
