Ermias, a Duna kanyargó indiánja,
Kit folyvást hajtja nyughatatlan vágya.
A cél olykor eltűnik, mint a folyó a kanyarban,
Aztán újra felbukkan másféle alakban.

Lóra pattan, ha úgy tartja a kedve,
Nem számít, ha paripája nincs felszerelkezve.
Délcegen üli meg a legszilajabb táltost,
Beteljesítve ezzel egy régi álmot.

Mint Winettou Hatátitla nyergében,
Ott ül a nagy Manitu tenyerében.
Aztán leszáll a földre, hisz az élet megy tovább,
De szilárd talajon állva is várja a csodát.