M zárolt készlet, gyerekkorom kedvelt szava,
Régmúlt, mikor a lejárt konzervnek nem volt szaga.
Azóta is azokat az ízeket keresem a konzervben,
Ha lehetne még visszahozni ebben az életben.
Rizses lecsó, székely, vagy rakott káposzta,
Dobozba zárt, tartósított élvezetek mámora.
Ettem hidegen, rezgő zsírral tetején,
Asztalnál ülve, vagy csak futólag, szőrmentén.
Aztán elmúlt a gyermekkor, s az M zárolt konzervek sora,
Felnőttem, akkor lettem csöppet sem hősies sorkatona.
Az M zárolt készlet új értelmet kapott,
Abból bárki gond nélkül lophatott.
Minden megvolt a pecsét oltalma alatt,
Sosem volt rozsdált be rajta a lakat.
Laktanyánk büszkesége volt az M zárolt Csepel,
Büszkén dagadt miatta megannyi honvédő kebel.
Eljött a nagy nap, mikor a gépszörny bizonyíthatott,
Az imitált háborúban a parancsnokság rá alapozott.
Tizedes, gépjárműre fel - adta ki a parancsot az ezredes,
Álljon az élre, bátran vezesse, az autót, s a sereget.
A katona csak állt, mint aki nem hallot semmit,
Érezte magán a küszöbön álló tragédia előszelit.
Tizedes, hangzott el újra az előző ukáz,
De ő csak állt tovább tétován, furán.
Ezredes úr - próbált valamit súgni,
Katona - a kudarc csakis magán fog múlni.
Az lehet, mondta a sofőr, de ez akkor sem fog elindulni.
Mi az, hogy nem, maga szabotál?
Azonnal hallani akarom a motor hangját.
Arra semmi esély, ezredes úr,
Akkor sem, ha ezért tovább szapul.
Vasra veretem katona, ha nem teszi a dolgát,
Legközelebb vénlányként látja a mennyasszonyát.
Mutassa azt a motort, valaha én is szerelő voltam,
Tudhassa ezt jól, ki ismeri a múltam.
Ezzel felpattant a Csepelre, de nem tudta a botor,
Hogy lassanként elfogyott a járműből a motor.
Egy dugattyú ide kellett, egy karburátor oda,
Nem segített volna más, csak a csoda.
Így maradt el egy lehetséges dicsőséges csapás,
Győzelmet aratott a háború fölött az M zárolás.
