Csiribú csiribá, egy csoda kell még,
Mielőtt a varázspálca csonkig ég.
Hamujából nem kel ki főnixmadár,
Vén fejjel megérem, létezik határ.

Eddig és ne tovább, ízlelem a szót,
Talán sikerül megszoknom a valót.
Holnaptól új rend köszön a világra,
Csettinthetek bármennyit, minden hiába.

Ma azonban még minden lehetséges,
Ma még pálcámtól a keserű is édes.
Egy utolsó varázslatra még képes vagyok,
Mielőtt pálcám elhamvad, álmodhatok nagyot.

Mire fölkel a nap, megváltozik minden,
Óperencián túl, Üveghegyen innen.
Egyszerű lesz az élet, a kétszer kettő mindig négy,
A józanság lesz a legfőbb, az üdvözítő erény.

Pálcám, adj egy utolsó tanácsot,
Kenyeret kérjek, vagy kalácsot.
A józanság képessége legyen utolsó csodám,
Mellyel uralkodhatok lelkem démonán.

Vagy válasszam az álmodás képességét,
Hogy megszínesíthessem az élet szürkeségét.
Pálcám mutasd meg a helyes választ,
A töprengés mostanában fáraszt.

Nem is kell csoda, lesz ahogy lesz,
Mindegy is, holnaptól úgysem kellesz.
Rohadj meg ott, ahol vagy, egyen meg a szú,
Most jövök rá, mily édes a céltalan bosszú.