Snétberger, dzsessz, tökéletes nap,
Kivéve, ha szomszédod egy paraszt.
Lazulnék, átadnám magam a zenének,
De sajnos szép számmal vannak még kretének.
Izeg, mozog, pofázik, szürcsöl,
Maszknélküli lényétől a fejem görcsöl.
Aztán maszkját feltette az utolsó korty után,
S csak nézett jobbra balra bután.
Elkezdődött végre, a zenészeké a színpad,
Székem mégis olyan volt, mint egy kínpad.
Már nem szólt, csak halkan súgott valamit szomszédjának,
Hiába reméltem, hogy hirtelen köddé válnak.
Helyette nagyon is jelen volt,
Bőszen mocorgott,
Ültő helyemről majdnem kiszorított.
Ez már több a soknál, betelt a pohár,
Ezt nem kell eltűrje a békés polgár.
Vállam, karom, könyököm óvatosan készenlétbe helyeztem,
Mint hatásos fegyvert, óvatosan élesítettem.
Az első tapsnál kezdődött a csata,
Felidéződött bennem a Petrikezés kora.
Ha nem vigyáztál az ellenfél könyökére, vesztettél,
A padról szégyenszemre kiestél.
Somszédom meglepődött, hogy ellenállásba ütközött,
Szeme - mikor ránéztem - szemrehányást tükrözött.
Nem a tiéd a világ, ne gondold barátom,
A pofátlanságod túlment minden határon.
Mostantól óvom helyem, s magam,
Könyököd nem furdalja oldalam.
Még néhány gyönge kísérlet tétova próba,
De nyugodtan húzhatsz a pokolba.
A Petrik mint oly sokszor, megint segített,
Testem, elmém az emlékből erőt merített.
Megvédtem magam, s közben élveztem a zenét,
A végén szomszédom vesztesen hagyta el helyét.
