Anyag és ellenanyag, tézis és antitézis,
Ezekből áll össze a legfurább szintézis,
Mely maga a nagy és kis betűs élet,
Melyet nem igazol a legrafináltabb tétel,

Mégis bizonyítatlanul is fönáll időtlen idők óta,
s csak néha hagy valamiféle kódot az utókorra,
Melyet aztán így, s amúgy fejt meg a sok tudós.

Védem hát magamat magunkat ahogyan csak lehet,
Bár a túlerő nagy s a védelemre kicsi a keret.
Sugároznak folyton, bombáznak szüntelen,
A szájber tég tágul de szűkül a világegyetem

Azon része hol a lélek az úr,
A kegyelemnek lassan bealkonyul.
Már nem érzünk, vérzünk tapasztalunk,
A világról mégis egyre többet hallunk.

Felgyorsult minden már nem egy nap a világ,
De néhány óra kontinenseket ível át.
Megállnék mégis, csak egy szóra legalább,
A szünet hiánya a legnagyobb akadály.

Megvédem magam, kijelentkezem,
A fű hangjával újra ismerkedem.

Jól hangzik, talán meg is próbálnám,
De közben rájöttem ez hiú ábránd.
Az új világot kizárni nem tudom,
De lehet, hogy nem is igazán akarom.

Ennyi elég, egy kis szalon lázadás,
Ebből legalább nem lesz kiábrándulás,
Nem történt más csak egy kis kirándulás.