Még pöffentett kettőt- szelídet halkat,
Tudta mostantól csak vakvágányon parkolhat.
A vonat nem vár, ez már csak múltidő,
Nem késhet el többé a mozdonyvezető.
Csak még egyszer, utoljára,
Szeretnék befutni az egyes vágányra.
Érezni szeretném a szénpor illatát,
Hallani szeretném a kalauz sípját.
Száll a 424-es, mert az álom repíti,
Áll a 424-es, mert az állam fékezi.
A pályaudvar már nem fogad szerelvényt,
Az örök vasmezőkön keresi a szabad fényt.
258 - 424
2011.10.26. 19:50 neagle
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr923332433
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2011.10.27. 19:24:12
Finom utalások Moldovára, végre egy kicsit műveltnek érezhetem magam. Azt hiszem ez a vasút romantika feküdt neked, füstszagú, töltések oldalában felcseperedett gyereknek. Örömmel állapítom meg, a várakozásom beigazólódott, sőt, nagyon szikrázó, szénporos, finoman dohogó sistergő vers, telitalálat, bronzba való a mozdony alá. Gratulálok.
csigakoma 2011.10.27. 20:20:24
Bevallom férfiasan, hogy miközben írtam semmi sem járt a fejemben. Utólag olvasva igazat adok neked, valóban van benne némi Moldovás hangulat.
