Pilis, s a múltam egy darabja,
Kellemes, sehova se nyíló ablaka.
Volt időm, pénzem, kalandom,
Ott hagytam mind, belül a falakon.

Recepciós voltam, öltönyös fazon,
Kissé meggyűrődve minden hajnalon.
A szobák, s titkok kulcsának örzője,
A rendszer hiányosságainak lefölözője.

Reggeltől estig a pénzt hajtottam,
Éjszakára aztán mindig elnyugodtam.
Enyém volt a világ, vagy a szálloda,
Csakis nekem hullámzott az uszoda.

A csillagokkal együtt úsztam békességben,
Csak árnyékom volt társam a sötétségben.
A béke a hajnal pírjára eltörött,
A falak közé újra idegesség költözött.

Nem volt szép időszak, de legalább kellemes,
Nem vagyok rá büszke, de senki se tökéletes.
Úr voltam a belügy szemétdombján,
Aztán leléptem még idejekorán.

Én lettem a példa, velem statuáltak,
Pedig a többiek is abba a kocsmába jártak.
Lebuktam mint Rottenbiller egy álmos péntek délután,
Nem munka közben kellett volna inni, inkább azután.
A sör jólesett, csak igazgatóm sajnálta,
Hétfőn aztán a közös megegyezést ajánlta.

Így lett vége karrieremnek,
Ezzel addigi nyugodt életemnek.
Várt rám a házalók kalandos élete,
De ez már egy másik vers története.