Csigakoma

A szilaj oroszlán mára megszelidült,
A félelmetes kiáltás mosollyá enyhült.
Párja rég nincs, mégsincs egyedül,
Csak egy kicsit szomorkás legbelül.

Láncait régen lerázta,
Szarik az egész világra.
Kötele még megvan, de ez kötelék,
Hossza épp annyi ami még belefér.

Nem ereszt de távol is tart magától,
Csak annyit mutat mit akar magából.
Imerik, de kiismerik valaha?
Rejtvény mely még nincs feladva.

Megfejtés nincs,csak kósza sejtés,
Nem tudom összeáll e még a fénykép,
Vagy megfakul végleg mielőtt egyszer előhívják,
Dagerotípiák helyett lesznek majd sztereotípiák.

Emlékét felidézzük, s magunkra emlékezünk,
De ez is valami- legalább létezünk.