Hogy képzeled drága barátom,
Ez már túlmegy minden határon.
Azt hiszem alaposan félreismertünk,
Valahogy egész másnak képzeltünk.

A városmajori hobó, a kemény kajakos,
Akiről most kiderül, hogy igen alapos.
A kényelem hiánya még megbocsátható,
De a higiénia szerepe nem vitatható.

Ezzel az alkalmatossággal indultunk Oradeába,
S megérkeztünk egy rémesen mesés világba.
Vonatra szálltunk a Nyugatiban,
S keletre érkeztünk mindannyian.

Repült velünk a vonat, néha százzal,
Töprengtünk mi legyen a teli zsákkal
A határon, hol megvámolhatják a szajrét,
Egy kis csomaggal elkerülhetjük a majrét. 

Ez volt hát a jól bevált képlet, 
Melybe bárkit behelyettesíthetett az élet.
Változatlan változók voltunk az egyenletben,
Szerencsés szereplők e rendetlen rendben.

Volt néhány szép utunk, pár boldog évünk,
Jó lenne már végre révbe érnünk.