Egy megsárgult kép a vitrin mögött,
A szobába jóideje üresség költözött,
S tétován keringő emlékek között
Lebeg a csendben szunnyadó idő.

Csak egy elvetemült lélek
Törheti meg e védtelen csendet,
Ki azt hiszi itt ereklyére lelhet.

Nincs itt más  csak néhány foszlány,
Egy kantáros fiú s egy copfos kislány,
Kik játszani merik még az életet,
S kiket ezért még sokan féltenek.

Kár, hiszen övék még a mindenség,
Nem kell nékik semmilyen istenség,
Hisz angyalok ők,bár az ördög bennük van ,
Azt mutatják amelyikhez épp kedvük van.

Felnőttek, szerettek, gyűlöltek,
Emberek, később csak emlékek lettek.
Ott hevernek ők az üres szobában,
Emlékekké váltak egy reális világban.