Két törpe óriás lépett a terembe,
Az önként vállalt gyötrelembe.
Tanulni kell, mert így lesz tiéd a jövő,
Az orosz nyelv számodra nem lesz elegendő.

Hallgattam szüleim s osztálytársam szavára,
S beiratkoztunk a TIT német nyelvtanfolyamára.
Várt ránk a csoport, mint a titokzatos ismeretlen,
Ne tudtuk it tartogat a jövő a 118- as teremben.

Késtünk kicsit, mert egy moziplakát okozott dilemmát,
Mit válasszunk, Piedonét vagy a német grammatikát.
Győzött a józan ész s talán a félelem,
Kiderül otthon s lesz nagy dörgedelem.

Beléptünk hát magunk mögött hagyva a mozi hangját,
S figyelmesen lestük a tanár minden mozdulatát.
A bemutatkozásnál kezdtük, s ez lett számunkra a vég,
Megpillantottuk a másik padnál Krisztinát vagy Editkét.

A nevére nem emlékszem, csak hosszú hajára,
Kék szemére és arra a bűvös pillantásra
Mely megbabonázott s elrabolt minket,
Sosem éreztünk még ekkora szerelmet.

Keddenként ezentúl mámoros volt a világ,
Hurcoltuk szívünkben Cupido nyilát.
Gyűrtük a németet, vártuk a napot
Mikor a kedves szeme reánk ragyog.

Fél évig tartott e földi mennyország,
Aztán átéltük a poklok poklát.
Az egyik este közölte bánatos szemekkel,
Messzire költöznek hamarosan a szüleivel.

Beborult az ég, valami eltörött,
Felhős lett az ég a szívünk fölött.
Tudtuk, hogy valami végleg elszakadt,
A jövő már csak rosszabbat tartogat.

Elkísértük még egyszer utolsó útjára,
Búcsúpuszit nyomtunk könnyes arcára.
Hazafelé bementünk az Elek cukrászdába,
S elnyaltunk két gombóc fagyit egymás bánatára.