Csupán jólfésült lázadásnak indult,
Aztán valahogy a szellem kiszabdult
A hangszerből és elindult az óra körül,
Megismerni dögös hangját ezer közül.

Jólfésült gazemberek
Ártatlan fegyencek,
Bár tudták az illemet
De nem kértek kegyelmet.

Volt köztük jófiú,örök kamasz,
Volt kiről tudtuk nem jó de ravasz.
Volt feszültség, lángolt a zongora,
Volt kinek unokabátyja lett sógora.

Különböző utak félbetört életek,
Gerjedjen most az erősítő értetek.
Ki meghalt annak emlékére,
Ki még él annak örömére.

Mindegy ki voltál, ember vagy gazember,
A zene fontos s az életet adó decibel.
Fülön át vagy bőrön át, részegen vagy józanul,
Alaposan, higgadtan esetleg meggondolatlanul.

Nem számít miért, hogyan hatott,
Csak az fontos, hogy hagyott e nyomot,
A pokol s a mennyország mivé változott.

Van kibe már csak hálni jár a lélek,
Van kit belülről rág valamilyen féreg,
Van kin nem fog semmiféle enyészet.

Habilitál vagy rehabilitál,
Van aki már csak defibrillál,
Van kire már csak az ápoló vár,
De zenéjüknek hála nincs korhatár.