A bakonyi fák között csak a szél játszik,
Néhány kóbor szellem csak mélán tétovázik.
Hiányzik a játék,üres a tábor,
Ürességgel van tele a sátor.

Csatakiáltás keltette régen a napot,
Ma fázósak és unalmasak a hajnalok.
Elment a főnök,a legbátrabb harcos,
Ki nem kerülte ki a legvégső harcot.

Tudta jól ez lesz az utolsó, a legnehezebb
Vállalta mert őszinte játékra született,
Nyerni akart, s most sem veszített.

Legyőzte a halált, gyorsabb volt nála,
Életét elcserélte az örökkévalóságra.
Kicselezte a vén szarost szemébe nevetett,
Csibészes mosollyal bekapott néhány felest.