Csigakoma

Valahol Vértesacsa és a semmi közt félúton,
Hol irány s cél híján sosem jártam tévúton,
Képviseltem hazám, s hős honvédségem,
Próbára tették esküm, s éberségem.

Óvtuk a hont, s egy üres bunkert,
Vártuk az idő múlását, s az ellent.
A percek, órák, napok nem tolakodtak,
Csak csöndben, észrevétlen lopakodtak.

Két hét nagy idő, pláne ha nincsen tétje,
Nem volt eleje, kiterjedése, nem tudtuk lesz e vége.
Miénk volt a világ, tágítottuk hát vadul,
Nem tudtuk nappal az éj hogy alakul.

Voltunk diszkóban, ittuk a Talléros sört,
De nem vártuk meg az utolsó kört.
Megfuttattak minket a falu bikái,
Megtanultuk, itt nem szabad hibázni.

Szabad a tánc és a csók, de nem mindegy kivel,
Különösen, ha minden kocsmai kan rád figyel.
Visszatértünk hát az elhagyatott bázisra,
De nem hajtottuk fejünk álomra.

Ittunk még valamit - az mindig akadt,
Unaloműzőnek csak a játék maradt.
Paraszt darts, ez jutott hirtelen eszünkbe,
Miután csak egy csavarhúzó akadt kezünkbe.

Dobáltunk hát bőszen, szakadta a furnér,
büszkeségtől feszült rajtunk a mundér.
Módszeresen szétvertük a bejárati ajtót,
Majd kicsit beljebb folytattuk a harcot.

Volt nálunk egy labda, mi használtuk is,
Bár kissé fura volt a Tűzterem foci.
Döntetlenre álltunk, jött a döntő lövés,
Mint egy stadionban, jött a felhördülés.

Megszólalt egy mennyei hang: Itt Veszprém, Légvédelem,
"A háború szólt közbe, vagy csak a kósza véletlen?"
"Nem történt semmi, a kapitalisták alszanak,
Mi csak portalanítottuk az asztali gombokat.

A lövés hatásos volt, beindult a gépezet,
Kevésen múlt, hogy nem háború, hanem béke lett.
Visszavonultunk hát, magunk mögött hagytuk a romokat,
Csak két nap múlva mertük eltüntetni a nyomokat.

Szerencsés véget ért éjszakai kalandunk,
Majdnem harcoltunk, pedig nem volt parancsunk.
A két hét letelt, békében, nyugodtan,
Később nevettünk is rajta titokban.