Sanzonok idézik meg a bársony sóhaját,
Mikor dizőzök lesték a vendégek óhaját.
Izott a drapéria vörös rózsája,
Sok fiatal szív várt izgatottan sorsára.
Recsegő lemezen tiszta dallam,
Magától emelkedik a bíbor paplan.
Ágyba hajt a fellobbant vágy,
Kéjjel tölti meg mára a szobát.
Eltűnt, elmúlt, valahol elveszett,
Magányosan várja sorsát a kerevet.
Minden véget ér, és minden eljön újra,
Mikor nem csak emlékeznek a dicső múltra.
Elmúlt világ letűnt figurái keresnek valamit,
Hallgatják az elveszett világ elfelejtett dalait.
Várják, míg újra divatba jőve bódítanak,
Skanzenpanomtikumukban magukban hódítanak.
711. Skanzelizé
2014.10.30. 08:05 neagle
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr746846181
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
