Mint kóbor lelkek a földi világban,
Bolyong a hasonszőrű az áruházban.
Ruhát venni rossz, ruhát venni büntetés,
Már önmagában is lehetetlen küldetés.

A bámészkodó embereket leküzdve,
A vizslató szempárokat kikerülve
Ott állni a nadrág előtt tanácstalanul
Ítélet nélküli kivégzésre várni ártatlanul.

A próbafülke megpróbáltatásáig még el is kell jutni,
A "mi kerül ezen tízezerbe" kérdésre kell válaszolni.
Ez nem tetszik, az drága, az meg vicc,
A negyediken furán áll a slicc.

Az ötödiket hagyjuk, a hatodik felejthető,
Leginkább a kijárat lenne keresendő.
Megveszek egyet, végül is mindegy,
Csak egyszer meneküljek innen.

Viszem zsákmányom, bár örömöm nincsen,
A régi nadrág a legnagyobb kincsem.
A válfa is hozzá jár, elviszem hát,
Nem tudva, hogy fokozom a tortúrát.

A szégyenem minél kisebbre kéne hajtani,
Egyenes úton fényévvel haladni.
A válfa azonban nem adja magát,
Kiszakítja a szerencsétlen szatyrát.

Még egyet kérni nem lehet,
Ha megteszem rendre intenek.
Szerencsés esetben hátizsákomba gyűröm,
vagy hónom alá téve a pillantásokat tűröm.

El, csak el, ez minden mit szeretnék,
Ha hirtelen láthatalan lennék.
Az áldomás ekkor új értelmet nyer,
Lazít, kinek gigája alkoholt nyel.

Néhány sör és megvan a bátorodásás,
Most már jöhet a tavaszi leárazás.
Egy dolog, mire vigyázni érdemes,
Inni nem utána, hanem előtte kell.